Könyvajánló - Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Könyvajánló – Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

by CrafterFox
in Könyvklub
posted szeptember 6, 2021

Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című regénye az amerikai posztmodern irodalom egyik remeke. Rengeteg eltérő véleményt olvastam róla, de abban többnyire mindannyian megegyeznek, hogy a regény egy valóságos mestermű. Egyes olvasók szerint Vonnegut felületesen, sőt mi több, teljesen tapintatlanul festi le a második világháború valóságait. Olyan is van köztük, aki kétségbe vonja a regény háborúellenességét.

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal fogtam neki a regény olvasásának. Mondhatom, érdekes tapasztalat volt. Vajon tényleg felületes a bemutatás? A ti véleményetek is nagyon érdekel, de előtte megosztom veletek a sajátomat.

Az egyszerű és lényegretörő válasz természetesen a következő: Nem. Nem az. Az én fejemben valahogy teljesen természetesnek tűnik, hogy az, ahogyan Vonnegut ezt a regényt megírta, tökéletes egyensúlyban van egy ex-katona védekezési mehanizmusaival, amiket éppen a megélt kegyetlenségekre fejlesztett ki. Nem megy mélyre, mert nem mehet mélyre. Elég szörnyűség történik az ember testén kívül, minek elemezgetni a belső háborúkat is?

„– Miért engem?

– Jellegzetesen földi kérdésfelvetés, Mr. Pilgrim. Miért önt? Ami azt illeti, miért bennünket? Miért bármit? Mert most van a pillanat. Látott már borostyánba ragadt bogarat?

– Láttam.

– Íme, itt vagyunk, Mr. Pilgrim. A pillanat borostyánjában. Nincs oka.„

Az ötös számú vágóhíd elgondollkodtatja az olvasót: Billy Pilgrim demenciás? Esetleg valamilyen mentális betegséggel küzd? Vagy egyszerűen csak poszttraumás stressz zavarát éli éppen? Neked talán mást sugall a regény, de szerintem az egész történet az őrület (Billy) és tragédia (a háború) keskeny peremén ingadozik.

Gondoljunk csak Billy utazásaira a Tralfamadorra (a bolygó a fura űrlényekkel, amelyet Billy elméletileg többször is meglátogat) vagy az időben való “elszabadulásaira”. Mikor történnek ezek? Érdekes megfigyelni, hogy többnyire olyan traumatikus események alkalmával utazik vagy szabadul el az időben, mint amilyen a közte és Roland Weary közti összetűzés, vagy egyéb nehéz pillanatok az életében.

“Nincs bevezetés és nincs középső rész és nincs befejezés, nincs időbontás, nincs tanulság, nincsenek okok, nincsenek hatáskeltések. Amit mi a könyveinkben annyira szeretünk, az az egyszerre meglátott számtalan csodálatos pillanat mélysége.”

Vonnegut hű marad a szavához, és egy olyan regényt ad az olvasó kezébe, amelynek valóban nincs se eleje, se közpe, se vége, se tanulsága. Az igazság az, hogy az élet is sokszor ilyen: bizonyos dolgokra sosem kapunk magyarázatot. Emberi tulajdonság azonban folyton keresni az események okait. Választhatjuk azonban, hogy úgy éjünk, ahogyan azt a tralfamadoriak teszik: megpróbálhatjuk egyszerre látni az összes csodálatos pillanatot. Talán ez a kulcsa annak, hogy képesek legyünk megbirkózni a mindennapi nehézségekkel.

“Végső soron a háború egyik alapvető hatása, hogy az emberek ne akarjanak maguknak jellemet.”

Elgondolkodtató ez az idézet is. Ha az embernek nincs jelleme, nincsenek elvei és ideáljai, könnyebben vezethető. Könnyebben teljesít parancsokat, anélkül, hogy megkérdőjelezné őket. Ti mit gondoltok, mire utalhat itt Vonnegut?

Nem írhatom meg ezt a Az ötös számú vágóhíd könyvajánlóját anélkül, hogy megmelíteném azt a szinte már unalomig szajkózott kifejezést, ami ennek a regénynek egyik alappillérét képezi: “Így megy ez”. Vonnegut valószínűleg az exisztencializmusra utal, amikor ezt a kifejezést használja. Ezzel mutat rá az emberi lét jelentéktelenségére. Ezt a gondolatot a tralfamadoriak életfilozófiája is megerősíti, mégpedig azzal, hogy rámutat, az emberek és tralfamadoriak közti különbség abban rejlik, hogy míg az egyik borostyánba ragadt bogárként tengeti napjait, addig a másik képes az összes pillanatot egyszerre szemlélni. Ebben az éretelemben az “így megy ez” kifejezés egyszerre utal emberi jelentéktelenségünkre és arra, hogy minden, ami létezik jó, pusztán azért mert van. (Emlékezték Voltaire Candide című alkotására? Egy másik nagy kedvencem. Az író ott a következőket ismételgeti unos-untalan: “Minden jól van, minden jóra fordul, minden a lehető legjobban van ezen a legeslegjobb világon.”)

Értékelés

Be kell ismernem, hogy nehezemre esett végigrágni magam Az ötös számú vágóhídon. Időbe telt, amíg hozzászoktam Vonnegut stílusához. Két napomba telt, amíg eldöntöttem, milyen értékelést adjak a regénynek, de minél többet gondolkodtam rajta, annál jobban megértettem, hogy miért is tartják Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című regényét a világirodalom egyik remekének. Szerettem, hogy elgondolkodtatott. Imádom az olyan könyveket, amelyek még napokkal később sem hagynak nyugodni. Szerettem, hogy úgy gondolkodtatott el az emberi érzésekről, reakciókról és létezésről, hogy egyiket sem részletezte igazán. Zseniális, ha engem kérdeztek.

Úgyhogy mindennek tükrében, Az ötös számú vágóhíd megérdemli a lehető legeslegjobb értékelést: 🦊🦊🦊🦊🦊

Mert így megy ez.